Csatár Éva vagyok, sebész, belgyógyász és gasztroenterológus, a Gastromed Center vezető orvosa. Az alábbiakban szakmai önéletrajzom olvasható.
1976-ban végeztem Budapesten a Semmelweis Orvostudományi Egyetemen. 1980-ban sebészeti szakvizsgát tettem. 1980-tól foglalkozom proktológiával, azaz végbéltáji betegségek ellátásával. 1981-től önálló proktológiai rendelést vezetek.
1993-ben belgyógyászatból szakvizsgáztam. 1994-től 2000-ig bőrgyógyászati osztályon dolgoztam, a végbélkörüli bőrelváltozások jobb megismerése céljából. A belgyógyászaton belül igazán a gasztroenterológia érdekelt.
2005-ben gasztroenterológiából szakvizsgáztam. Fő érdeklődési területem már több mint 35 éve a proktológia. Ennek teljes spektrumát Európa híres proktológiai iskoláiban ismertem meg. Legnagyobb mesteremnek Marc-Claude Martit és Bruno Rochet tartom, akiktől a legtöbbet, illetve sajátos szemléletet tanultam a genfi egyetemi klinikán.
Számtalan hazai és külföldi kongresszuson vettem részt, illetve tartottam előadást, több helyen műtéti bemutatóra kértek fel. Évente meghívott előadóként részt veszek Genfben a nemzetközi proktológiai továbbképzésen. Eddig több mint 100 000 vizsgálatot végeztem. Az ambuláns proktológiai ellátást Genfben tanultam meg, ahol minél gyorsabb, effektívebb, betegkímélőbb műtéti beavatkozások elvégzését sajátítottam el.
Orvosként legfőbb célom a betegek megelégedésére való gyors, precíz, hatásos, kíméletes ambuláns ellátás. Ezt a célt hivatott a Gastromed Center szolgálni: betegközpontú hozzáállásunknak, magasan képzett szakorvosainknak és korszerű eszközparkunknak hála valamennyi béllel kapcsolatos problémát (fájdalom, hasmenés, székrekedés, vérzés, puffadás, végbél panaszok, stb.) helyben tudunk kezelni. Ez olyan ellátási színvonalat tesz lehetővé, amire a legtöbb magánrendelőben nem lenne lehetőség.
Forduljon hozzánk bizalommal, hogy kollégáimmal minél előbb segíthessünk a felmerülő kérdések tisztázásában, a panaszok és mögöttük húzódó betegségek kezelésében.
Szakterület: | proktológia | ||
Szakvizsgák": | sebészet | 1980 | |
belgyógyászat | 1993 | ||
gasztroenterológia | 2005 | ||
Egyetem: | Semmelweis Orvostudományi Egyetem | ||
Munkahelyek: | Gastromed Center | ||
Beszélt nyelvek: | angol | ||
francia | |||
Telefon: (munkaidőben) |
06 1 316 3461 / 06 30 9717 340 | ||
Telefon: (egész nap) |
- | ||
Rendelési idő: | Kedd | 10:30 - 19:00 | |
Szerda | 10:30 - 19:00 | ||
: |