Szentkereszty Balázs vagyok, a Gastromed Center gasztroenterológus, belgyógyász munkatársa. Az alábbiakban szakmai önéletrajzom olvasható.
1968-ban születtem Békéscsabán. Általános és középiskolai tanulmányaimat Szeghalmon folytattam. 1995-ben végeztem a Szent-Györgyi Albert Orvostudományi Egyetem Általános Orvostudományi Karán. Egyetemi éveim alatt a Mikrobiológiai Intézetben végeztem Tudományos Diákköri munkát, Rosztóczy István Tanár Úr, majd Megyeri Klára Tanárnő, illetve Taródy Béla Tanár Úr vezetésével. Kutatási terület a programozott sejthalál vizsgálata volt. Diplomamunkámat is ebből a témából írtam.
Végzésem után a Békés megyei Képviselőtestület Pándy Kálmán Kórháza III. Belgyógyászati osztályán kezdtem dolgozni, majd 2000-ben belgyógyászatból szakvizsgáztam. Ezt követően a Magyar Honvédség Központi Honvédkórház II. Belgyógyászati osztályára kerültem, ahol 2004- től katonaorvos is lettem. 2006-ban szakvizsgáztam gasztroenterológiából. Jelenleg a Magyar Honvédség Egészségügyi Központ I. Belgyógyászati osztályán osztályvezető-helyettesként, illetve a Gasztroenterológiai szakrendelésen dolgozom.
A Gastromed Centerben 2012-től kaptam lehetőséget az emésztőszervi megbetegedésben szenvedő betegek diagnosztikus és terápiás ellátására. Egy magas szakmai színvonalat a képviselő, a páciensek mindig maximális szintű ellátását zászlajára tűző csapat tagjának lenni nagy megtiszteltetés. Munkám során mindig igyekeztem és igyekszem megfelelni ennek a kihívásnak.
Szakmai érdeklődésem középpontjában elsősorban az irritábilis bél szindróma, a pszichoszomatikus betegségek kezelésének lehetősége áll. Nagyon jó eredményeink vannak pszichológussal együttműködve a tünetek mérséklésében, illetve a tünetmentesség elérésében. Ezen betegségcsoportban is különösen fontos, hogy a panasz-, és tünetmentességet ne csak elérjük, hanem az is, hogy azt tartósan fent tudjuk tartani. A Nemzeti Közszolgálati Egyetemen folytatott tudományos munkám is ennek a tárgykörében folyik.
Emellett a tápcsatornai malignus betegségek megelőzését tekintem még munkámban nagyon fontosnak, a szűrési feladatok ellátására a magánrendelés keretében abszolút páciens-orientáltan van lehetőség. A malignus vastagbél daganatok kialakulását megelőző állapotok időben történő felfedezése, megoldása több ezer honfitársunk életét menthetné meg évente, illetve előzhetné meg a már kialakult daganat kezelése okozta megpróbáltatásokat, a súlyos életminőségi romlást, valamint a teljes értékű élet megtartását szolgálhatná. Ismerve azt a tényt, hogy a krónikus stressz, a szorongás közvetve növeli a rosszindulatú megbetegedés kockázatát, így a korán megjelenő pszichoszomatikus betegségek kezelése szintén segíti a malignus tápcsatornai daganatok megelőzését.
Szakterület: | gasztroenterológia | ||
belgyógyászat | |||
Szakvizsgák": | belgyógyászat | 2000 | |
gasztroenterológia | 2006 | ||
Egyetem: | Szent-Györgyi Albert Orvostudományi Egyetem | ||
Munkahelyek: | Gastromed Center | ||
Magyar Honvédség Egészségügyi Központ I. Belgyógyászati és Gasztroenterológiai Osztály | |||
Beszélt nyelvek: | német | ||
angol | |||
Telefon: (munkaidőben) |
06 1 315 0531 | ||
Telefon: (egész nap) |
06 70 340 8777 | ||
Rendelési idő: | Csütörtök | egyik héten délelőtt, másik héten délután | |
: |