Takács Emőke vagyok, aneszteziológus szakorvos, a Gastromed Center munkatársa. Az alábbiakban szakmai önéletrajzom olvasható.
Budapesten születtem 1973-ban. Szintén Budapesten, a Szilágyi Erzsébet Gimnáziumban érettségiztem 1992-ben. A Semmelweis Orvostudományi Egyetem Általános Orvosi Karán 1998-ban doktoráltam, majd 2003-ban tettem le az aneszteziológia és intenzív terápia szakvizsgát.
1998-tól az Újpesten található Árpád Kórházban dolgoztam a Központi Aneszteziológiai és Intenzív terápiás Osztályon. A kórházban az intenzív ellátás mellett főként a Traumatológiai osztály munkáját segítettem aneszteziológusként, de rendszeresen végeztem altatást, érzéstelenítést a kórház többi telephelyén is, így a Sebészeti, Urológiai osztályokon és az újpesti Szülőotthonban is. 2004-től GYES-en voltam, de közben, 2006-tól kezdődően a Szent János kórházban dolgoztam, eleinte részmunkaidőben, később, 2007-től főállásban. 2008-ban született második kislányom. Ezt követően ismét részállásban dolgoztam, továbbra is a Szent János kórházban. Itt legtöbbet a Sebészeti Osztályon és a Meddőségi Centrumban végeztem altatóorvosi tevékenységet, és ekkor szereztem gyakorlatot a gyomor- és vastagbéltükrözés anesztéziájában. Tevékenyen részt vettem továbbá az Aneszteziológiai Ambulancia munkájában.
A Gastromed Centerben 2006 óta végzek altatást a gasztro- és kolonoszkópiás vizsgálatok során.
Míg gyermekeimmel otthon voltam, elvégeztem a Semmelweis Egyetem Fogorvostudományi Karát is, így 2011-től fogorvosként is dolgozom az egyetem Fogpótlástani Klinikáján.
Mindkét szakterületemen folyamatosan követem a tudományos fejlődést, rendszeresen részt veszek továbbképzéseken, kongresszusokon.
Házas vagyok, két gyermek édesanyja, kislányaim 13 és 9 évesek. Szabadidőmet főként velük igyekszem tölteni, szívesen olvasok, kerékpározom, síelek. További hobbim a sütés főzés férjemmel közösen, illetve a horgolás. Ez utóbbiban inkább a lányaim vesznek részt.
A Gasromed Centerben végzett munkám során fontosnak tartom, hogy pácienseink nyugodtan, aggódás nélkül készüljenek a gyomor– illetve vastagbéltükrözésre, a vizsgálatok fájdalommentesen, kellemesen teljenek, ébredés után jó közérzettel távozzanak. Mindig örömmel tölt el, mikor az altatás után ébredező betegek elmondják, mennyire jól aludtak, semmiféle kellemetlenséget nem tapasztaltak.
Szakterület: | aneszteziológia | ||
Szakvizsgák": | aneszteziológia és intenzív terápia | 2003 | |
Egyetem: | Semmelweis Orvostudományi Egyetem Általános Orvosi Kar | ||
Semmelweis Egyetem Fogorvostudományi Kar | |||
Munkahelyek: | Semmelweis Egyetem Fogpótlástani Klinika | ||
Gastromed Center | |||
Beszélt nyelvek: | angol | ||
francia | |||
: |