Végbélsipoly-műtétek

A VÉGBÉLSIPOLY MŰTÉTEK

A sipolyok gyógyulása, mint minden más betegségnél, elsősorban az első ellátó orvostól függ. Annak az orvosnak, aki már egy többször operált heges, megfelelő anatómiával nem bíró kiújult sipoly kiirtásával kell megbirkóznia igen nehéz dolga van.
A sipoly műtét elvégzéséhez nagy türelem, pontosság és nagy szakértelem szükséges.
Ez az a betegség, melyet legszívesebben minden orvos másnak küldene. A két alapvető probléma a túlzott óvatosság, azaz a sipoly nem megfelelő kiirtása, amely már előrevetíti a biztos kiújulást.
A még nagyobb probléma a túlzott agresszivitással végzett műtét, mely a záróizmok működését a későbbiekben nem teszi lehtővé, és a beteg a székletét többet nem tudja tartani.
A sipolyműtéteknél a legfontosabb elv a záróizom tisztelete.
A sipoly lefutásának megfelelően válasszuk ki az 5 féle rendelkezésünkre álló lehetőségből a lehető legtestreszabottabbat, amitől a legjobb eredmény várható
Fontos a sipolyjárat fonallal való drenázsa (a váladék szabad távozásának a biztosítása), a seton drenázs fenntartása legalább 3 hónapig, majd a sipoly kiirtása, zárása.

1.)A sipoly felvágása, kivágása (csak alacsony, felületes sipolyoknál)
A legegyszerűbb, leggyakrabban alkalmazott módszer. Felületes sipolyoknál egyértelműen a választandó megoldás. Fontos tudni, hogy mindenképpen a belső záró izom alsó, sipoly alatti szakaszának az átvágásával jár. Izmon keresztül vezető alacsony sipolyok esetén is alkalmazható. A beavatkozás eredményeként valamilyen mértékű deformitás (un. kulcslyuk végbélnyílás) jöhet létre. A sipoly felvágása élesen, szikével, vagy elektromos vágó készülékkel történik.

2.)A sipolyjárat lekötése a záróizmok közötti térben (LIFT: Ligation of the Intersphincteric Fistula Tract) (Mindkét záróizmon átvezető sipolynál)
Az egyik izom-megtartó eljárás, melynek a lényege a sipolyjáratnak a belső és a külső záróizom közötti kötőszöveti térben való felkeresése, az okként szereplő mirigyállomány kivágása és a sipolyjáratok lekötése. Az eljárás elég egyszerű de nem alkalmazható minden esetben, ugyanakkor nem jár a záróizmok átvágásával. A különböző tanulmányok 60-85% közötti sikerről számolnak be, inkontinenciát okozó izomsérülés nélkül.
Módosított LIFT műtétnél a belső szájadék elektromos tűvel való finom kivágása után a szájadékot 2 rétegben, vagy lebennyel zárjuk, így a sikerráta jobb lesz

3.) FiXcision eszköz használata (Alacsony, mindkét izomzaton átmenő sipolyoknál)
Az eljárás alatt egy finom körvágó késsel a teljes sipolyjáratot eltávolítjuk a záróizom legkisebb sérülése nélkül, majd a belső nyílást 2 rétegben vagy lebennyel zárjuk.
A műtét gyors, egyszerű, biztonságos. Hátránya, hogy az egyszer használatos eszközt, a körvágó kést a betegnek kell kifizetnie (jelenleg: 65 ezer FT.)

4.)A belső sipolynyílás fedése izom-nyálkahártya lebennyel és a sipoly kiirtása (Flap plasztika)
A másik választható izommegtartó módszer, melynek lényege a sipolyjáratnak a záróizmon keresztül való eltávolítása, esetleg a záróizom varrattal való rekonstrukciója és a sipoly belső nyílásának a zárása rávarrt nyálkahártya-izom lebennyel. Az eljárás nem könnyű, finom technikát és a záróizom-rendszer pontos ismeretét igényli az operatőrtől.

5.) Sipoly műtét két lépésben

A nagy granulációval kísért sipolynál a granulációt eltávolítjuk, mely akár zölddiónyi vagy még nagyobb is lehet, egészen a záróizmokig haladva, majd a záróizmon átmenő járatban 2 db. seton draint hagyunk bent. Néhány hónap seton fonal és a granulácós szövet helyének gyógyulása után a maradék járatot valamelyik fent ismertetett eljátással eltávolítjuk.

Sok körülmény együttesen szükséges a sikerhez, így a hosszú ideig fenntartott fonal-drenázs, a kíméletes műtéti technika, a speciális varróanyagok használata, a záróizom görcs megakadályozása korábban begyakorolt záróizom-tornával.

Magas sipolyok vágó fonallal való műtéte (Hippocrates-módszer) ma már nem elfogadott!!

Az izom bizonyos mértékű sérülése minden esetben bekövetkezik. Szélsőséges esetben súlyos, az életminőséget jelentősen rontó széklettartási képtelenség is kialakulhat

Tartós fonal drenázs
A hosszú ideig, akár 1 évig vagy tovább fenntartott drenázs alkalmazható, elsősorban gyulladásos bélbetegség ( IBD, Crohn betegség) szövődményeként kialakult sipolyok esetén.
Ilyen esetekben a sipolyok záródását biológiai terápiával próbálják elérni, melyet erre kijelölt gasztroenterológiai osztályokon lehet elérni. Jobb ilyenkor nem műtétet végezni, mert a betegség alaptermészete miatt a kiújulás és az inkontinencia veszélye még nagyobb.